Kerta-Veszprémgalsai Társult Evangélikus Egyházközség
 
1%

 
Menü
Kerta-Veszprémgalsai Társult Evangélikus Egyházközség
Az egyházközségről
Kamondi Evangélikus Leányegyházközség
KÉPGALÉRIA
A gyülekezet tisztségviselői
Az egyházközség története
 

Kamondi Evangélikus Leányegyházközség

Kamond község két része egykor vallásilag is elkülönült egymástól. Míg Nagykamond katolikus, Kiskamond evangélikus vallásúak által lakott település volt.

A gyülekezet egykor templommal és iskolával is rendelkezett.

A templomot a hatvanas években le kellett bontani. Az egykori templom helyett a gyülekezet szeretett volna másik istentiszteleti helyet. Az akkori hatóságok csak egy istálló átépítését engedélyezték a gyülekezetnek. Így Istállóból lett temploma a gyülekezetnek. Az 1967-ben épült templom elé 1991-ben építettek tornyot. A templomot azóta is közösen használják a kamondi református és evangélikus hívek.

Társoldalak
Kertai Evangélikus Egyházközség
Karakószörcsöki Evangélikus Leányegyházközség
Rigácsi Evangélikus Leányegyházközség
Zalameggyesi Evangélikus
Istentiszteleti időpontok
KAPCSOLAT
 
Képek

A kamondi templom
Kamondi gyülekezeti ház
 
© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003.
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster